Életünk négyes(b)en

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem a gyümölcssaláta valahogy a gyerekkoromat idézi, nagyjából akkor is ettem utoljára. Egészen tegnapig. Ugyanis a 6 éves kisfiam (szinte teljesen) egyedül gyümölcssalátát készített vacsora utáni desszertként. Már vagy két hete nyúzza a fülem, hogy anyaaaaaaaaaaa, mikorcsinálunkmááár, és tegnap végre volt rá idő, türelem, no meg kedv.

A dolog az oviban kezdődött. Az óvónénik bizonyos időközönként "életszagú" feladatokat találnak ki a gyerekeknek, ezúttal a nagycsoportos korosztályt elvitték a zöldségeshez, (csoportpénzből) vásároltak egy csomó gyümölcsöt, visszabattyogtak az oviba, ahol minden gyerek kapott egy műanyag kést, azzal ügyesen feldarabolták a banánt, kivit, narancsot, mandarint, almát, az egészet nyakon öntötték egy kis őszibaracklével, és voila, előállt a finom tízórai, amit persze jóízűen el is fogyasztottak.

Itthon én csupán annyit segítettem, hogy megpucoltam, amit kellett, Levi pedig nagyon ügyesen és lelkesen darabolt, közben folyamatosan magyarázva, hogyazalmátekkorárakell, abanántmegígyúgy, stb., tündér volt, mint egy igazi tévés sztárszakács :D

Csak úgy, mert tavasz van, végre elővehettük a rollert, és Anyaaaaa, de jóóóó, hogy már nem kell a vastag kabát!!!!!

Ezek mennek mostanság :)

Már nem emlékszem igazán, hogy Levinél mikor indult be ez a gépezet, de abban szinte teljesen biztos vagyok, hogy nem ilyen korán, és tutira nem ennyire intenzíven.

Mert Csongornál hiszti van. Igazi, ívbe feszülős, földre fekvős, mindent a földhöz csapkodós, (olykor krokodilkönnyekkel) sírós, klasszikus hiszti van, ha:

- be akarod tenni a babakocsiba,

- ha felveszed, mikor épp elmélyül valamiben,

- ha nem veszed fel, mikor szeretné,

- ha nem sikerül játék közben valami,

- ha nem engeded arra menni, amerre szeretne, vonatkozik ez leginkább az úttestre, gödrökre, lépcsőkre, és egyéb veszélyes, de annál izgalmasabb(nak tűnő) helyekre,

- ha nem turkálhat a szemetesben,

- ha kirakod a WC-ből, mert tizenötödjére sem érti meg, hogy a WC-kefe nem a legtutibb játékszer, és a WC-papír  nem lakásdekorációs célokat szolgál,

és biztos van még jó pár eset, csak most épp nem jut több az eszembe.  :D

Előre leszögezem: tudjuk, hogy miattunk fajult el a helyzet. Mert hát mi rossz van abban, ha néha engedjük, hogy a mi ágyunkban aludjon el a 6 éves gyermekünk? Vagy abban, ha az egy éves csöppséget is odavesszük magunk mellé, mert épp hullák vagyunk, és nincs kedvünk ülve megszoptatni, hogy vissza lehessen rakni az ágyába.... Meg aztán hideg téli éjszakákon olyan jó összebújni, és együtt szuszókálni. És ez így megy, amíg egyszer csak rádöbbensz, hogy kitúrtak a saját ágyadból, és nem vagy képes kipihenni magad.

Képzeld el ugyanezt két gyerekkel......

Végül miattam telt be a pohár pár hete, amikor a lábba lesugárzóan fájó derekam miatt amúgy borzasztó nehéz volt úgy elhelyezkednem, hogy ne fájjon, a gyerekekkel együtt pedig szinte lehetetlenné vált a dolog.

Így aztán Apával megbeszéltük, hogy ezen muszáj változtatni, és megfogadtuk, hogy akármilyen nehéz lesz, kitartunk. Mindkét fiúnál vezettünk be új szabályokat....:

Levi

Leventével viszonylag egyszerűbb volt a helyzet, már ami azt a részét illeti, hogy neki el lehet magyarázni a dolgokat. Megbeszéltük vele, hogy ezentúl a saját ágyában kell elaludnia, ügyesen, mint egy igazi nagy fiúnak. Az első este izgatottan vonult el, tetszett neki a dolog. A második-harmadik nap után viszont rájött, hogy ez nem egyszerű játék, hanem most már mindig így lesz, úgyhogy jött néhány könyörgős-alkudozós, hisztis, könny nélkül sírós este...Végül megszokta. Kialakult a lefekvéshez kötődő rituálé: együtt bemegyünk, betakargatom, ha kéri, kapcsolok neki halk zenét, megpuszilgatom, bekapcsolom az éjszakai lámpáját és kijövök. Ő pedig ügyesen elalszik.

Persze ha éjjel felébred, fogja  a kis takaróját, és átbattyog hozzánk, de ezzel már nincs olyan nagy problémánk.

Csongor

Csongor nehezebben fogadta el az új helyzetet, és egy 15-16 hónapos baba teljes eszköztárával tiltakozott. De muszáj volt erősnek maradni, mert a helyszűkén túl azt is megelégeltem, hogy mikor mellettünk aludt, gyakorlatilag non stop a cicimen lógott... Az első éjszaka brutális volt, gyakorlatilag alig aludtunk, mert kb óránként felébredt, és alkalmanként 10-20 percig méltatlankodott hol hangos bömböléssel, hogy csendes sírással az őt ért igazságtalanság miatt. Apa ment be hozzá minden alkalommal megnyugtatni (rajta nem érzi ugyebár a tej illatát), háromszor áthozta szopizni (szigorúan ülve, a kanapén), majd visszavitte, betakarta és kijött. Nagyon rossz volt hallgatni, de muszáj volt erősnek maradni. Érdekes módon második éjjel már alig panaszkodott, a harmadikon meg már szinte egyáltalán nem. Azóta maximum háromszor ébred éjszakánként, egy rövid szopi után visszateszem az ágyába, és ügyesen visszaalszik.

El sem hiszem, de három hete nyugodtak az éjszakáink!!!! Reméljük, hogy így is marad a dolog. Ha majd úgy döntünk, hogy Csongor kikerül a kiságyból, biztos lesz megint pár mozgalmasabb éjszakánk, de addig azért még van pár hónap :)

Akinek van gyermeke, az tudja, hogy a farsang ideje izgalmas, ám sokszor embert/szülőt próbáló időszak. Többnyire nehéz kitalálni, hogy milyen jelmezt szeretne a csemete, hiszen ő maga sem tudja. Aztán, ha már eldőlt, akkor be is kell szerezni, vagy el kell készíteni. De persze ez is, mint oly sok minden más egy család életében, jó móka is lehet, ha nem görcsöl rajta az ember túlságosan.

Nálunk is így volt ez. Levi már viszonylag korán tudta, hogy vagy bűvész, vagy varázsló szeretne lenni. Tulajdonképpen ő maga el sem tudta végül dönteni, hogy melyiket szeretné, így aztán néztünk sok-sok képet az interneten, és tanakodtunk, melyiket lenne egyszerűbb megcsinálni, végül maradtunk  a varázslónál.

Az alapot az a fésülködőköpeny szolgáltatta, amit Mama még régebben varrt a nagy családi hajvágások megkönnyítésére. Így aztán elkértük tőle, sárga anyagból vágtunk ki sok-sok csillagot + egy-két holdat, és rávarrtam. Egy turkálóban bukkantam rá az aranyszínű felsőre, amire sötétkék anyagból varrtam csillagokat és holdat. (Bizony, jelmez-fronton egy turkáló kész kincsesbánya lehet.) Apa készítette el fekete kartonból a varázslósüveget, amire sárga papírból ragasztottunk csillagokat. Fakanál, fekete szigetelőszalag és sárga papír felhasználásával készült a csodálatos varázspálca. Végül még egy maszkra is maradt erő, idő és energia :)

Levi végig nagyon izgatott volt, örült a közös jelmezkészítésnek, és persze segített, amiben csak tudott: vágott, ragasztott, szurkolt, és lelkesedett :D Az oviban nagy siker aratott, a z örömtől sugárzó arcát látva különösen megérte :)

Az iménti már-már idilli délután után sejthető volt, hogy valaminek történnie kell, különben túl szép lesz, hogy igaz legyen. Az "élet sózásáról" ezúttal Csongor gondoskodott, elintézve nekünk egy jó kis vasárnap esti bosszankodást,takarítást-fertőtlenítést.......... Történt ugyanis, hogy:

1) Két napi altáji tétlenkedés után úgy döntött, hogy a legideálisabb hely és idő a helyzet oldására épp a testvérével való közös esti fürdőzés a kádban........................... LEvi leadta a vészjeleket, mi pedig már-már rutinosan (sajna nem az első ilyen tapasztalatunk volt ez) elkezdtük a gyerekek ideiglenesen ki - víz leenged - cucc kihalász/lenyomkod - gyerekek vissza újbóli lemosdatás céljából - kád és a fürdőzés során használt játékok kisúrolása........................................

2) A kedélyek épphogy lenyugodtak az előbb eset után,mikor is másodszülöttünk, kíváncsi természet és nagy felfedező lévén, fizikai kísérletekbe kezdett vacsora közben. Leginkább a halmazállapot-változás kérdése izgatta, épp ezért szorgalmasan kérte/követelte a falatokat, bepakolta a szájába, majd alkalmanként eltérő mennyiségű és minőségű aprítási tevékenység után élénken kiköpdöste a szájában összegyűlt, immár vegyes halmazállapotú élelmet, és kiváncsian figyelte, hogyan landol az etetőszéken, az ölében, valamint a konyha padlóján...

Nyilván nem példátlan esetek ezek, (szinte) minden kisgyermeknél előfordulnak, és máskor talán jót nevettem volna az egészen, ám az én türelmem ma este épp valahol máshol időzött, így aztán dúlva-fúlva, morogva tüntettem el a nyomokat. Remélem, hogy cserében legalább hosszanalvós, nyugodt éjszakát produkál.......

Utólagos bejegyzés: IGEEEEEN, egyszer ébredős, nyugodt éjszakát kaptunk cserébe :D Az alvós témának külön bejegyzést szentelek majd.

El sem hiszem, hogy az időjárás végre úgy gondolta, egy kis időre az évszaknak megfelelően viselkedik. Tegnap óta folyamatosan esik a hó, így mára összegyűlt annyi, hogy érdemes legyen lemenni a gyerekekkel kicsit szánkózni, játszani.

Levi már nagyon várta, hiszen az előző hóesés óta be lett neki ígérve egy újabb hóember-építés. Ahogy lementünk, rögtön neki is látott, persze a fejénél kezdte :) Mivel nem volt túl tapadós a hó, szó sem lehetett holmi hóember-óriás készítéséről. Igazából még gömb alakot is nehéz volt összehozni, így végül összehordtunk egy nagy halom havat, nagyjából megformáztuk, kis gallyakból csináltunk neki szemet, orrot, szájat, gombokat, hajat és kezeket, így született meg Jabba, a hóember :D Levivel együtt nagyon büszkék vagyunk az alkotásra, direkt úgy építettük, hogy az ablakból bármikor megnézhessük.

Miközben mi hószobrászkodtunk, Csongor Apa segítségével a szánkózás rejtelmeivel ismerkedett. A mostani szánkónkon ülés is van kialakítva (az előzőt sajnos ellopták a lépcsőházból...), így Csongor teljes biztonsággal ült rajta, és nagyokat kacagott, miközben Apa húzta, szaladgált vele, és a ház melletti minilejtőn lecsúsztatta.

Aztán persze húztuk még a két gyerkőcöt együtt, a legvégén pedig Levi csúszkált még egy sort egyedül. A lényeg, hogy nagyon jó kis délutánt töltöttünk a szabad levegőn. Kár, hogy a hírek szerint hipp-hopp elolvad majd ez a hó is...

Az úgy kezdődött, hogy a helyi színházban éppen családi nyílt napot tartottak. Én meg úgy döntöttem, hogy Levi-napot tartok, és Csongort Apára hagyva Panna unokatesóval együtt elmentünk megnézni, hogy mi mindent tartogat az a nyílt nap. (Ennek már lassan egy hete, de hát most van időm/kedvem/ihletem megörökíteni)

Klassz kis programot hoztak össze. Volt ott zsíroskenyérevős-meleg teás/forralt boros köszöntés, aztán a színház részt képező táncszínház művészei tartottak nyílt próbát, bemutatták a koreográfia-készítés és -tanulás folyamatát, a legvégén pedig pár perc erejéig a gyerekeket is bevonták, pár lépést ők is megtanultak. (Levi és Panna ebben nem óhajtott részt venni, így csak a terem széléről néztük a többi gyereket). Ezután be lehetett menni a színházterembe, ahol az egyik épp műsoron lévő darab, a Pimpáré és Vakvarjúcska díszletei közé lehetett felmenni, sőt, a szereplők közül is ott volt néhány. Levi ezt nagyon élvezte, bejárta a színpadot, felmászott a díszletre, bemászott a díszlet alá, megnéztük, mi  van a kulisszák mögött, kipróbáltuk, hogy a nézőtér jó néhány székét, egyszóval jól éreztük magunkat. Valamiért a világosító és hangkeverő pult nem hozta lázba, pedig a színház munkatársai azt is készségesen mutogatták az érdeklődőknek.

Hirtelen ötlettől vezérelve végül jegyet váltottam a darab délutáni előadására, így délután ötre szépen kiöltözve újra megjelentünk, és élvezettel néztük végig a kicsit groteszk jelmezbe öltöztetett, mégis kedves, vidám darabot. Levi is nagyon lelkes volt, korát és általános habitusát meghazudtolva szép nyugodtan végigülte, nevetett, ahol lehetett, szóval jól szórakozott. Egyedül az vetett némi árnyékot a szórakozásunkra, hogy kb. a darab felénél Levi nagyon szomjas lett, nálam pedig nem volt innivaló (ó, micsoda hanyag anya!!!!!!!!). A végén aztán közölte, hogy máskor is jöhetünk együtt színházba :D Én is nagyon jól éreztem magam, nagyon jólesett ez a kis anya-fia nap. Lesz még ilyen, abban biztos vagyok.

Egy új korszak kezdete, egy sokszor nagyon vicces-nevetős, sokszor pedig szülői türelem-próbálós korszaké, mely egyelőre még csak az étkezések idejére kopogtat be, de tudjuk: ami késik, nem múlik. :D

Doktor néninél vagyunk éppen, néminemű köhögéses megfázásunkat megmutogatni. Levente csendben, szégyenlősen odalép a doktor nénihez, aki, hogy oldja a feszültséget, csevegni kezd vele, közben persze vizsgálja, megtapogatja a nyirokcsomóit, nézi a torkát, hallgatja a tüdejét, ahogy azt illik. Íme egy részlet a beszélgetésből:

(Dr.) - Gyere csak ide Levi, hát nem szoktál te ilyen szégyenlős lenni. Meséld csak el, mi a baj? Fáj valamid, vagy fáradt vagy?

(Levi) - Ááá, semmi. Csak az apukám olyan sokat szokott lustálkodni meg mocorogni éjjel, hogy nem tudtam kialudni magam........

Kösz fiam, ez "jó mondás volt", ahogy te mondanád :) Persze mindenki vigyorgott, Doktor néni még kedvesen faggatta kicsit Levit, hogy ugyan már miért nem alszik a saját ágyában, stb. De a hangulatot azért megalapoztuk :D

Ma reggel gyönyörű hóesés volt nálunk Dunaújvárosban. Először apró szemű hózápor jött, aztán egyszer csak azon vettem észre magam, hogy odakint óóóóriási pelyhekben,csendesen, lassan, békésen hull a hó. Mondanom sem kell, hogy ez a jelenség Csongort is lenyűgözte: lecövekelt az erkélyajtó előtt, és nagy óóóóó-zások és hőőőőőő-zések közepette bámulta a hóesést.

Tényleg nagyon szép volt, kár, hogy estére már nagyjából el is olvadt az egész úgy, ahogy volt.....

Miután a tavaly nyári uszitáborral ellátogattak a városi tornacsarnokba, ahol kipróbálhatták a trambulint, a szivacsgödröt, és jókat szaladgálhattak és ugrándozhattak, Levi elhatározta, hogy bizony ő is el szeretne járni tornázni. (És persze ebben az elhatározásában semmi szerepe nem volt annak a ténynek, hogy az oly sokat emlegetett szomszéd fiúk közül Milán már egy éve jár tornaedzésre :D ) Így aztán szeptember óta az úszás mellett tornaedzésre is járunk.

 Az edzés beváltotta a hozzá fűzött reményeinket: Levi borzasztóan élvezi, nagyon sok játékos feladat van, sorverseny, szaladgálás, ugribugri, és közben persze szépen lassan tanulják az alap dolgokat, mint bukfenc, híd, fejenállás, kézenállás, stb. Persze nem az a cél, hogy tornászt neveljünk belőle, de legalább kielégítheti a mozgásigényét, barátokat szerez, izmosodik, és fejlődik a mozgáskoordinációja.

Az edző, Jani bácsi, kitalált egy tökéletes módszert a mindig izgága ovis fiúsereg motiválására: aki szépen, ügyesen dolgozik, az edzés végén kap egy korongot (papír kiskorong, tulajdonképpen a pirospont szerepét tölti be). Aki összegyűjt 5 ilyen korongot, egy hétre hazaviheti magával az óriási dicsőséget hordozó VÁNDORKUPÁT. Levi nagyon igyekezett, büszkén hozta haza az épp aktuálisan kiérdemelt korongokat, és láss csodát, a héten összejött az ötödik korong is, így a tegnapi edzésről büszkén, méltán dagadó mellkassal hozta haza a vándorkupát :)

Gratulálunk, kicsi manó, csak így tovább!