2006. november 10-én Anyuka és Apuka lettünk.
Hajnali fél háromkor ébredtem a fájásokra, akkor kb. negyedóránként jöttek. Felkeltem, tettem-vettem, megágyaztam a picinek (ezt direkt erre a pillanatra tartogattam), és fél ötkor felébresztettem Apát, hogy itt az idő… A szokásossal ellentétben most egész könnyű volt felébreszteni. Akkor már 5 perces fájások jöttek. Felhívtam a szülésznőmet, és megegyeztünk, hogy 6-kor találkozunk a kórházban. A doki 7-kor futott be, megvizsgált, de még csak bő egy ujjnyi volt a méhszáj. Fél nyolckor burkot repesztett, onnantól erősödtek a fájások. Fél tízkor kaptam EDÁ-t, utána oxytocint infúzióban, de nem akartak eléggé erősödni a fájások, nagyon lassan tágultam. Az orvosom óránként megvizsgált, időnként más orvosok is bejöttek és hümmögtek az NST szalag felett, és meg a pokolba kívántam őket. A szülésznőm nagyon rendes volt, szinte végig ott volt velünk (annak ellenére, hogy aznap épp nem a szülőszobára volt beosztva), örülök, hogy őt választottuk.
Apa ott állt mellettem végig hősiesen, szederjesre szorongattam a kezét, mikor múlóban volt az EDA hatása.
Fél háromkor bejött a doki, addigra végre eléggé kitágultam, eltűnt a méhszáj, de a baba nem akart leereszkedni. Végül a doki úgy döntött, hogy kezdjünk el nyomni (aminek én nagyon örültem, mert már jöttek a tolófájások rendesen), és végül 3 fájás alatt sikeresen kibújt Levente. Apa végignézte az egészet, és nem bánta meg. Gyönyörű volt már akkor is, úgy maszatosan, csúcsfejűen. Én csak annyit bírtam mondani, hogy: Kisfiam, kisfiam… Apa teljesen odavolt, és büszkén elvágta a köldökzsinórt.
.jpg)
Leventét elvitték fürdetni, majd visszahozták, de csak 3 percre kaptam meg, aztán el is vitték megfigyelésre. Kicsit elhúzódott a vajúdás, és enyhén meconiumos volt a magzatvíz, azért kellett minél hamarabb betenni a jó meleg inkubátorba.
Aztán Apa mellettem maradt, amíg a szülés utáni procedúrák lezajlottak, fogta a kezem. Nagyon hősies volt ő is, maga sem gondolta szülés előtt, hogy ennyire erősek és ügyesek leszünk.
Hozzászólások