Úgy tűnik, Csongorunkat nem áldotta meg olyan stramm immunrendszerrel a sors, mint a bátyját, mert valahogy minden megtalálja... Bár persze az immunrendszer mellett az is sokat nyomhat a latba, hogy van egy bátyja, aki az oviból mindenféle válogatott kórokozókat hurcolhat haza, nem tudom...
Mindenesetre alig pár héttel a kórházas eset után ismét halmozottan sikerült leamortizálódnia szegénykémnek. Kezdődött azzal, hogy egyszer csak az amúgy jó alvó manónk egyik éjjel megkezdte a sokszorébredős napok sorát, mindezt sikítva sírva, egyértelműen jelezve, hogy valami nagyon fááááj. Mivel már pár napja folyamatosan ömlött a nyála, fogzási fájdalmakra gyanakodtunk, ennek tudtuk be az étvágy csökkenését is. Tettük, amit tudtunk a dolog ellen, valahogy túléltük az első éjszakát... Másnap reggel a szokásos reggeli szopink meghiúsult, ugyanis az én amúgy cicimániás fiacskám sikítva engedte el a cicit, és száját összeszorítva jelezte, hogy ebből köszöni, nem kér. Ez azért már több volt mint gyanús, és ahogy próbáltam az elvileg előbújni készülő szemfogak helyét megnézni, úgy láttam, mintha a nyelvén lenne valami. Elmentünk hát a doktor nénihez, aki, miután nagy nehezen végre rendesen be tudott kukucskálni Csongor szájába, megerősítette a gyanút. Kiderült, hogy egy 7-8 mm átmérőjű aphta-szerű hólyag van Csongor nyelvén. Bárki, akinek volt már seb a szájában, tudja, hogy az mennyire tud fájni..... Kaptunk rá ecsetelőt, ami pár nap alatt valóban látványosan hatott.
Ennek ellenére valami még mindig nem stimmelt szegény manóval. Feltörő hullámokban egyfolytában sírt, vigasztalhatatlanul, szinte magán kívül. Szopizni továbbra sem akart. FElhívtuk a doktor néninket, aki azt tanácsolta, menjünk be a fül-orr-gégészetre, mert elképzelhető, hogy középfül-gyulladás áll a háttérben. És tényleg.... Elmentünk, és a tündérien kedves fül-orr-gégész doktor néni megállapította, hogy a jobb oldalon valóban kezdődő fülgyulladás tapasztalható. Az antibiotikumtól szerencsére gyakorlatilag két nap alatt tünetmentes lett, elmúlt a fájdalmas sírás, nyugodtabbá váltak az éjszakák is.
És az én kisfiam hat napnyi dühödt ellenkezés után egyik pillanatról a másikra beszüntette a szopisztrájkot... Délutáni alvásából ébredve ugyanolyan vehemenciával követelte a tejadagot, mint betegsége előtt. Nagyon furcsa volt az a hat nap. Annak ellenére, hogy időnként kezdem terhesnek érezni Csongor szopimániáját, akkor nagy-nagy csalódottságot éreztem, és aggódtam, hogy lesz ezután. Rájöttem, hogy talán én még nem is szeretném igazán abbahagyni a szoptatást. Hatalmas megkönnyebbülést éreztem, mikor végül újra jött és bújt és követelt... :)
Hozzászólások