Nem vagyok babonás alkat, tulajdonképpen csak most, csaknem egy hónap elteltével eszméltem rá, hogy az eset épp péntek 13-án történt.
Egyszer mindenen túl „kell” esni, így most mi is átestünk a tűzkeresztségen: Levi megszerezte az első örökre nyomot hagyó sebét.
Történt ugyanis, hogy azon a bizonyos pénteken a nagymamájára testáltuk a mi kis örökmozgó bakfittykirályfinkat. Én épp egy kád forró vízben ülve próbáltam élvezni a gyermeklélekszám feleződésével járó viszonylagos nyugalmat, amikor csörgött Apa telefonja, és jött a hír: Levi a sürgősségin kötött ki, ugyanis úszás után az öltözőben leesett a padról, beütötte hátul a fejét, csúnyán vérzett, és mentővel vitték be a kórházba…. Mire mi egyáltalán tudomást szereztünk a dologról, Levi már túl volt a vizsgálaton és a röntgenen, így sajnos nem lehettünk ott vele… A telefon után Apa persze azonnal rohant a kórházba (közel lakunk, kb. 4 percre), és hazahozta a kissé hüppögő törpénket, akinek a nagy ijedségen túl szerencsére nem lett súlyosabb baja. A feje nem tört be, „csak” felszakadt a bőr. Varrni nem kellett, ragasztották, kapott egy kötést, amit persze második nap sikeresen eláztatott fürdés közben, így nyertünk még egy kört a kórházba, hogy gyorsan átkössék.

Egy hétig nem ment oviba, két hét és 3 nap után pedig már újra csobbanhatott a vízben, mert begyógyult a seb (hihetetlen, hogy a gyerekeknél milyen gyorsan megy ez). Valószínűleg megmarad majd a helye, de egy jó kis frizurával eltakarható.
Pedagógiai haszna a balesetnek azt hiszem, nem volt, legalábbis Levi pont ugyanolyan szeleburdi módon közlekedik, mint előtte… Így aztán csak remélni tudjuk, hogy hamarosan benő egy kicsit a feje lágya, és addig sem éri nagyobb baleset.