A világ meg kegyetlen... Mert valami mindig szembe kerül az én kis öntudatos és felettébb temperamentumos (értsd: hisztis...) öt és fél éves nagyfiam akaratával. Mert akarata aztán van rendesen, és hangot is ad neki... Néha nem tudom, hogy felhúzzam magam, kétségbe essek, vagy csak nevessek rajta..... Harcolunk rendesen, a személyiség fejlődik, mi meg őszülünk/kopaszodunk... :)

 A címben idézett kifakadás egyébként tegnap hangzott el, amikor a már-már szokásossá váló jelenetünket adtuk elő:

(Anya/Apa) - Levi, légy szíves menj el fogat mosni.

(Levi) - De nem szeretek fogat mosni. Legalább segíts.

(Anya/Apa) - Jó, teszek fogkrémet a fogkefédre, és nézem, hogy jól mosod-e.

(Levi) - NEEEEEEm, utálok egyedül fogat mosni.

(Néhány perc időhúzás, miközben a jó szándékú szülő néhányszor megismétli kérését ...)

(Anya/Apa - immár kissé türelmetlenül) - Levi, irány fogat mosni!

(Levi) - NEMAKAROKFOGATMOSNI!

(Szigorú szülői tekintet)

(Levi) - JÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ, DE SEGÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍTS!!!!

(Anya/Apa) - Kisfiam, megmondtam, hogy ott leszek veled, de nem segítek. Az oviban is egyedül mostok fogat, nem?

(Levi - hisztizve, a hangsúly kedvéért nagyot toppantva) - Hát ez nem lehet, hogy mindig egyedül mossak fogat! A FELNŐTTEK OLYAN HÜLYÉK!!!!!!!!!!!!!!!! NEM  MOSOK FOGAT!

(...)