... összetűzésbe keveredtek tegnap délután. Ugyanis Levente épp azt igyekezett demonstrálni, hogy milyen magas, ő már a 8. emelet gombját is eléri mamáék liftjében --- csak épp arra nem figyelt (és sajnos én sem - mardos is miatta a lelkiismeret), hogy ő a lift "ajtófélfájába" kapaszkodik, miközben a liftajtó bizony bezárul... Csattanás, óriási sírás, anyai szívroham (a világért sem mutattam)... Mamáékhoz felérve azonnal feltéptem a mélyhűtőt, előkaptam egy zacskó zöldbabot, és további keserves sírások közepette próbáltam jegelni. Levi nagy nehezen megnyugodott, a bal kéz középső ujja pedig szépen megdagadt és belilult. Mivel tudta hajlítani, én is kezdtem megnyugodni, hogy valószínűleg nem tört el. Azért hazafelé menet "beugrottunk" a kórházba, biztos ami biztos. Röpke két órai ottartózkodás és egy röntgenfelvétel után végképp megnyugodhattunk - csak zúzódás.
Nem volt egyszerű lekötni egy nyűgös ötévest ilyen sokáig, de valóban sokan voltak a sürgősségin, így nem volt mit tenni. A kórházi személyzet előtt viszont le a kalappal: kedvesek voltak, udvariasak, a doktor bácsi (egy ősz hajú, amolyan igazi nagypapa-típus) egyszerűen tündéri volt, jól értett a gyerekek nyelvén, Levi (és mi is) azonnal megbízott benne. A röntgenes néni is nagyon kedves volt, kézen fogta Levit, aki úgy ment be vele a röntgenszobába, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. A hölgy azt is megengedte, hogy bemenjünk abba a kis fülkébe, ahol egy monitoron lassan megjelent az elkészült felvétel, és megmutatta Levinek a csontocskái fotóját.
Azt hiszem, orvos-témában duplán szerencsések vagyunk. Egyrészt eddig, ha Levivel kellett orvoshoz/kórházba menni, többnyire aranyos, kedves (és nem életunt, mogorva) doktor nénikkel és bácsikkal találkoztunk. Másrészt (nyilván az előbbinek is köszönhetően) Levi egyszerűen nem fél az orvosoktól. Sőt -- hülyén hangzik, de "szeret" oda járni: van egy csomó izgalmas műszer, meg egyéb látnivaló, és most már, hogy nagyobb, kérdezgetni is szokott, hogy mi mire való. Remélem, nem kell sokszor dokihoz mennünk, de ha mégis arra kerül a sor, kívánom, hogy ezentúl is hasonlóan kellemesen teljenek az elkerülhetetlen vizsgálatok.
Hozzászólások