Tegnap lett kicsi Csongor 4 hónapos. Igazi kis folyton dumálós kisbaba, gagyarászik jókedvében (ilyenkor sikongat is hozzá), gagyarászik panaszkodva (ezt mérges-kétségbeesett kiabálás kíséri), egyszóval szereti hallatni a hangját. Közben aranyos kis grimaszokat vág, egész arcával, sőt, időnként egész testével próbálja megértetni magát.
Nagyon úgy tűnik, hogy a kommunikációs vonalra gyúr (no meg a babahájra :D ), mert a pörgés-forgás egyelőre nem nagyon érdekli. No de nem is csoda: a nem kevesebb, mint 7080 grammját nem olyan könnyű megmozgatni. Hosszra is sokat nőtt, a 62-es ruhák nagy többsége már dobozban végezte, hiszen a maga 65,5 centijével már 68-as ruhákat hord.
Még mindig nagyon szemlélődő kispicur, sokszor az is leköti, ha nézi, ahogy teszünk-veszünk körülötte. Már ügyesen fog a kezével, és nyúl is a tárgyak után, így aztán a különféle csörgők, rágókák és plüssök ismét állandó lakói lettek a nappalinak, konyhának, gyerekszobának, szóval a lakás minden pontjának.
A pihenőszékét szerencsére még mindig szereti, bár most már szigorúan csak félülő pozíciót hajlandó elfoglalni benne. A játszószőnyegén is el-elvan még, bár mintha az már veszített volna népszerűségéből. Igazi kis vizimanó, a kis sonkás lábaival hatalmasakat rúgkapál fürdés közben, legfőképpen kifelé a vizet a kiskádból, így aztán mostanában már inkább a nagy kádban pancsizik. Hol úgy, hogy Apa vagy én zuhanyoztatjuk, hol meg "csak simán", egyedül véve birtokba az egész kádat.
Az alvókája még mindig dícséretes. Este 7 és 8 között valamikor elalszk, és 10 esetből 8-szor másnap reggelig húzza a lóbőrt. Néha, mint tegnap is, egy órácska alvás után felébred, és jön egy kb. két órás mosolygós-beszélgetős, közben többször is cicizős szeánsz, míg végül csak elalszik. A nappali alvás most kezd átrendeződni: eddigdélelőtt aludt egy hatalmasat, délután meg két kisebbet. most mintha a délelőttit is lerövidítené, délután meg akkor alszik, mikor tud, mert olyankor neki kell alkalmazkodnia a testvéréhez: megyünk Leviért az oviba, visszük úszni, stb.
Leventével továbbra is nagy a szerelem. A bátyja állandóan szeretgeti, bohóckodik neki, ő meg szélesen mosolyogva tűri még a néha kissé vadra sikeredett szeretetmegnyilvánulásokat is, és hatalmas szemekkel figyeli Levi minden mozdulatát. Az én két kicsi pupákom :)
Hozzászólások