Életünk négyes(b)en

Mindig is tudtam, hogy Csongor esetében a szoptatásnak akkor lesz vége, ha én egyszer megunom, mert ő magától bizony nem fogja elhagyni. Az élet úgy hozta, hogy kb. egy hete eljött az a pont, amikor megelégeltem az éjszakai szinte non stop tankolásokat, és Apa egyetértésével gonoszanyuvá változtam, és nemet mondtam...

Az első éjszaka pokoli volt, számtalan ébredéssel, hangos hisztivel, toporzékolással... Nem volt könnyű, de valahogy túléltük. Másnap átaludta az éjszakát. Harmadnap is... :D ÉS azóta minden éjjel. Persze előfordul, hogy felébred, átbaktat hozzánk, esetleg még kéri is, csak úgy megszokásból, de aztán nyugodtan odagömbölyödik, és alszik tovább.

Már hat nap és hat éjszaka telt el szopizás nélkül, így nem nagy felelőtlenség kijelenteni, hogy sikeresen elhagytuk. :)

Amikor a homlok találkozik az aszfalttal.........

* * *

Komolyan mondom, ezt a fajta kétballábúságot kár volt tőlem örökölniük... Nem készült fotó, így csak szóban örökítem meg Levikém ügyességét: két héttel ezelőtt fogócskázás közben elesett, beverte a fejét egy rosszul elvágott kis kerítésbe (az a térdig érő fajta, amivel a városban itt-ott a kis parkokat kerítik körül), sikeresen felszakítva ezzel szemöldökét... Egy centis seb lett, így nem öltögették, csak tapasszal húzták össze, de sejthető, hogy örökre megmarad a helye.

Ma ezt a rajzot készítette nekem Levi a suliban :) IMÁDOM!!!

Csongor baba lassan már két hete nem baba, hanem komoly, kétéves fiatalember. Vidám, kiegyensúlyozott, szeretetre éhes és nagyon szeretnivaló kisember lett belőle, akiről mindenki azt mondja, egy az egyben olyan, mint a bátyja, pedig dehogyis. :) Külsőleg is és természetre is csupán annyira hasonítanak egymásra, mint bármelyik másik testvérpár.

Csongor külsőre talán kicsit többet hozott anyai ágról, legalábbis már nem minden egyes vonásában indigóztuk az apukájáról :) Természetre viszont, azt kell, hogy mondjam, az apja nyugodtságát örökölte.

Imád molyolni, képes órákon keresztül pakolgatni, golyókat gurigatni, autókat tologatni, sokszor akár egyedül is, de azért szereti, ha valaki (=Levi) vele molyol. Az örök kedvenc labdázás és autózás mellett egyre többet kirakózik, duplózik / legózik, szereti a horgászós játékokat is, és egyre jobban érdekli a rajzolás-firkálás és a gyurmázás is.

Rajongásig imádja a bátyját, amikor együtt vannak, csodálva figyeli minden lépését, ugyanazt szeretné játszani, ugyanúgy akar ugrálni, bolondozni, enni-inni, stb., mint Levente. Levi ezt többnyire jól fogadja, de amikor épp sok neki, akkor azért adódnak visítással / kiabálással kísért viták, mint a legtöbb testvérpár esetében.

Huncut manó, a maga módján már próbál viccelődni. A mesék főcímzenéjére imádnivaló táncot lejt, és élvezettel lesi a hatást. Ahol csak lehet, bebújik a szekrényekbe - itthon, vagy épp az uszodai öltözőben, miközben a tesó edzésre készülődik... :)

Egyre többet sétál a saját lábán, szerencsére egyre nagyobb fegyelemmel, így aztán lassan, fokozatosan elhagyhatjuk majd a babakocsit. Lépcsőn már ügyesen közlekedik egyedül is, bár a váltott lábas lépcsőzés még nem megy.

Beszél. BESZÉL :) Még pár héttel ezelőtt sem gondoltam volna, hogy így belelendül. rengeteg szót használ már, még többet ismétel utánunk. Igénye van már arra, hogy elmesélje a kis élete történéseit, és nagyon édes, mikor "beszéd" közben a még nem használt szavakat, dolgokat élénk gesztikulációval és beszédes pillantásokkal próbálja kifejezni.

Az étvágya általában nagyon jó, bár néha szeszélyből, vagy épp rosszkedv vagy betegség miatt csak ímmel-ámmal nyúl az ételhez, de aztán később behozza :) Szerencsére nem válogatós, mindent jóízűen megeszik. Nagy kedvenc a tudóóó (=túró rudi) és az epresz, vagyis a joghurt, legyen az bármilyen ízű és az alma :)

Az alvókája hullámzó, bár ez most épp nem a legmegfelelőbb időszak ahhoz, hogy általános megállapításokat tegyünk az alvási szokásairól. Nemrég ugyanis szétszereltük a kiságyat, és az új ágyat bizony még szokni kell. A bölcsit is elkezdtük, és, ahogy ez várható volt, a max. egyszeri ébredésből újra visszaestünk a többszöri, nagyon szopizós, nagyon bújni akarós alvásokhoz. De ez is egy időszak, remélem, hamar túlesünk rajta, és újra nyugodt(abb) éjszakáink lesznek. Nappal egyszer alszik másfél-két órát, amiből időnként aztán három is lesz.

És ha már szopizás: igen, még mindig szopizik. Éjjel és a reggeli és délutáni ébredésnél kéri és nagyon is igényli, napközben már egész könnyen lebeszélhető róla.

Szobatisztaság terén nem sok fejleményről tudok beszámolni. Kakilás közben továbbra is elvonul valahova, függöny vagy bútor mögé, és az eredményről legtöbbször már értesít.... :) Az is előfordult már néhányszor, hogy pisilés után is szólt, de sem a bili, sem a WC iránt egyelőre nem mutat nagy érdeklődést.

Nagyon határozott kis egyéniség, akaratból is jutott neki bőven, és persze ha az akaratának határt szabunk, abból időnként hiszti lesz, olyan igazi, visítós, földre leülős/lefekvős, krokodilkönnyes. Mivel nagyon tud ragaszkodni az eredeti elképzeléseihez, nehéz ilyenkor kizökkenteni, elterelni a figyelmét, sőt "lekenyerezni" is ritkán lehet... Azért eddig még mindig sikerült valahogy megoldani. :)

És végül álljanak itt az aktuális számadatok:

Magasság: 85 cm

Súly: 11150 gramm

Fogak száma: 18

Cipőméret: 21

Másfél hónap híján 7 évesen igen, megtörtént. Kiesett az első tejfog. Na persze egy kis segítséggel...
Már jó pár napja mozgott az a fogacska rendesen, de valahogy nem akart kiesni. Ma viszont "véletlenül" beleakadt Levi kabátjának az akasztója (ne kérdezze senki, hogy került a szájába - fene sem érti, hogy miért kellett azt rágcsálni...), és ettől vérezni kezdett. Levi kicsit kétségbe esett (nincs oda a vérző sebekért), de sikerült megnyugtatni. Mondtam neki, hogy itt a remek alkalom, most már biztosan pikk-pakk ki lehet venni azt a fogat. És valóban, csak egy picit kellett meghúznom, máris a kezemben maradt.

Újabb kisebb ijedtség és babusgatás után most már rém büszkén mutogatja a foghíját :) Az is látszik, hogy épp ideje volt kihúzni azt a tejfogat, mert mögötte már kint van a csontfog teteje, kell a hely, hogy berendeződhessen a fogsorba.

A fogat gondosan beraktuk egy borítékba, Levi kérésére ráírtam az alábbi szöveget:

Kedves Fogtündér!

Ígérem, hogy ezután jó leszek, és rendesen megmosom a fogaimat.

Levi

Az aláírás persze már sk. történt :D A boríték bekerült a párna alá, és várjuk, vajon mit lép a fogtündér............

Akármilyen jó is volt a nyár, végül véget ért, és egy héttel ezelőtt ünneplőbe öltözve elindultunk Levi iskolai évnyitó ünnepségére. Apával már nagyon kíváncsian vártuk, milyen is lesz majd az iskola, hogy fogja magát érezni Levimanó. Őt magát valahogy kevésbé foglalkoztatta nyáron a dolog, a sok embertől számtalanszor elhangzó kérdésre "Várod már az iskolát?" mindig igennel felelt, és ennyi... Egy hete azonban láthatóan izgatottan bújt bele az ünneplő ruhába, és lelkesen vette birtokba a kis névtáblával megjelölt padját :)

Az évnyitó ünnepség amolyan évnyitós volt.... Kissé uncsi, beszél az egyik igazgató néni aztán az igazgató-helyettes néni, aztán egy harmadik és egy negyedik néni is...... Vannak dolgok, amik nem változnak 30 év alatt sem :D Végül az egyik negyedikes osztály adta elő a kis műsorát, táncoltak, elmondtak egy-két versikét, mindezt a a plafonra vetített fényjáték kísérte, amit láthatóan nagyon élveztek a gyerekek - édesek voltak.

A két tanító nénink nagyon aranyos, Levi kedveli mindkettejüket, és a szülői értekezlet és a szülők levelezőlistájára írt emailek alapján mi felnőttek is szimpatikusnak találjuk őket. LEvi egy hét elteltével még mindig szívesen indul el reggelente (bár rémesen nehéz őt felébreszteni... remélem, idővel javulni fog a helyzet). Amikor a napjáról kérdezgetjük, szűkszavúan mesél, aztán persze később, játék vagy fürdés vagy vacsora közben egyszer csak eszébe jut valami, és lelkesen ecseteli, hogy ki mit csinált, hogy mekkorát fociztak a szünetben, stb.

Nap végére rendesen el szokott fáradni, bár ezt a világ minden kincséért sem vallaná be. ;) Holnaptól elkezdődnek a vízilabda edzések is --- majd kiderül, hogy fogja bírni energiával...

Az elmúlt hét mérlege: néhány új kisbarát, 3 pirospont (matekból :D ), pár használhatatlanná tört belű színes ceruza, bekötött tankönyvek (pirospont Apának a segítségért), egy házi feladat (jaaaj, Anya, tudod, hogy utálok színezni), töretlen lelkesedés.

Pár hete még szinte aggódtam, hogy miért nem kezd már el beszélni ez a gyerek, nehogy valami baj legyen, stb., stb., amolyan hülyeanyu módon, de aztán Csongi baba bebizonyította, hogy bizony nincs itt semmi félnivaló. Sokáig érlelte magában a dolgot, ez tény, egészen nyár közepéig kb. 8-10 szavas szókincse volt. Azóta viszont rájött, hogy nem is olyan rossz dolog ez a szóbeli kommunikáció, így most már szinte napról napra meglep minket egy-egy új szóval. Ez a kis lista a jelenlegi állapotokat tükrözi, de valószínűleg holnapra már bővíthetném a sort. De mindenképp szerettem volna végre megörökíteni, jó lesz azt később visszaolvasni :)

Ezenkívül jó néhány állatról meg tudja mondani, milyen hangot adnak ki, és persze ezeket, ha képen vagy a valóságban látja, a kiadott hanggal nevezi meg (vu=kutya, meu=cica, tátogás=hal, stb.).

A mondandóját heves kézmozdulatokkal és grimaszokkal kíséri, látszik, hogy már borzasztóan meg akarja értetni magát. A maga módján már amolyan mondatkezdeményeket is próbál összerakni, pl. Apa, Leete + tátogás = Apa és Levente horgásznak :)

Innen már nincs megállás, hamarosan ketten fogják megállás nélkül mondani a magukét Levivel :D

Már megint jó időre elhallgattam, de hát tombolt a nyári szünet, észre sem vettem, és csak úgy teltek a napok,és bár időt még csak-csak tudtam volna szorítani a blogírásra, energia már nem jutott rá :)

Klasszikus nyaralásunk nem volt, de rengeteget jártunk strandolni, játszótereztünk, mamáztunk, a fiúk - ha csak tehették - pecáztak, néha mi is csatlakoztunk Csongorral, sok-sok szép pillanatunk volt. Így utólag már bánom, hogy nem örökítettem meg folyamatosan a történéseket, de hát...

A fiúk igaz dunai srácok lettek. Nagyon sokat pancsoltunk a városi szabadstrandon, ami tulajdonképpen a Duna egyik pici holtága. A nyár végére pedig a rácalmási szigetnél annyira leapadt a víz, hogy a két part között számos sóderpad látszott ki, közöttük bokáig-térdig érő vízzel, abszolút ideális hely a pancsoláshoz, no meg a sneci-pecához :) A fiúknak kész paradicsom: víz, horgászat, kavicsgyűjtés, bogarászás --- kell ennél több? :D :D :D

Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden csak "hepi" volt meg "szánsájn", voltak kevésbé szerencsés pillanatai is a nyárnak, mint ahogy szerintem mindenkinél. A hőség miatt leengedett redőnyök mögötti sötétben kuksolást pl. kihagytam volna. És persze két gyereket két hónapon át lekötni, a fölös energiáikat levezetni, élvezetes programokat kitalálni, stb. - az sem egyszerű, de azért néha több, néha kevesebb sikerrel, de összejött.

 Úgy tűnik, Csongorunkat nem áldotta meg olyan stramm immunrendszerrel a sors, mint a bátyját, mert valahogy minden megtalálja... Bár persze az immunrendszer mellett az is sokat nyomhat a latba, hogy van egy bátyja, aki az oviból mindenféle válogatott kórokozókat hurcolhat haza, nem tudom...

Mindenesetre alig pár héttel a kórházas eset után ismét halmozottan sikerült leamortizálódnia szegénykémnek. Kezdődött azzal, hogy egyszer csak az amúgy jó alvó manónk egyik éjjel megkezdte a sokszorébredős napok sorát, mindezt sikítva sírva, egyértelműen jelezve, hogy valami nagyon fááááj. Mivel már pár napja folyamatosan ömlött a nyála, fogzási fájdalmakra gyanakodtunk, ennek tudtuk be az étvágy csökkenését is. Tettük, amit tudtunk a dolog ellen, valahogy túléltük az első éjszakát... Másnap reggel a szokásos reggeli szopink meghiúsult, ugyanis az én amúgy cicimániás fiacskám sikítva engedte el a cicit, és száját összeszorítva jelezte, hogy ebből köszöni, nem kér. Ez azért már több volt mint gyanús, és ahogy próbáltam az elvileg előbújni készülő szemfogak helyét megnézni, úgy láttam, mintha a nyelvén lenne valami. Elmentünk hát a doktor nénihez, aki, miután nagy nehezen végre rendesen be tudott kukucskálni Csongor szájába, megerősítette a gyanút. Kiderült, hogy egy 7-8 mm átmérőjű aphta-szerű hólyag van Csongor nyelvén. Bárki, akinek volt már seb a szájában, tudja, hogy az mennyire tud fájni..... Kaptunk rá ecsetelőt, ami pár nap alatt valóban látványosan hatott.

Ennek ellenére valami  még mindig nem stimmelt szegény manóval. Feltörő hullámokban egyfolytában sírt, vigasztalhatatlanul, szinte magán kívül. Szopizni továbbra sem akart. FElhívtuk a doktor néninket, aki azt tanácsolta, menjünk be a fül-orr-gégészetre, mert elképzelhető, hogy középfül-gyulladás áll a háttérben. És tényleg.... Elmentünk, és a tündérien kedves fül-orr-gégész doktor néni megállapította, hogy a jobb oldalon valóban kezdődő fülgyulladás tapasztalható. Az antibiotikumtól szerencsére gyakorlatilag két nap alatt tünetmentes lett, elmúlt a fájdalmas sírás, nyugodtabbá váltak az éjszakák is.

És az én kisfiam hat napnyi dühödt ellenkezés után egyik pillanatról a másikra beszüntette a szopisztrájkot... Délutáni alvásából ébredve ugyanolyan vehemenciával követelte a tejadagot, mint  betegsége előtt. Nagyon furcsa volt az a hat nap. Annak ellenére, hogy időnként kezdem terhesnek érezni Csongor szopimániáját, akkor nagy-nagy csalódottságot éreztem, és aggódtam, hogy lesz ezután. Rájöttem, hogy talán én még nem is szeretném igazán abbahagyni a szoptatást. Hatalmas megkönnyebbülést éreztem, mikor végül újra jött és bújt és követelt... :)

Az egész évi munka lezárásaként torna gálát tartottak a Tornacsarnokban, ahol minden torna edzésre járó gyerek megmutathatta, mit is tanult az év folyamán. Csoportonként tartották a bemutatókat, kezdve a legkisebbekkel, egészen a  már nagyon-nagyon ügyes felső tagozatos iskolásokig. Jó hangulatú kis gála volt, a csarnok tömve volt, mégis mindenki kényelmesen elfért, a gyerekek a műsorszámok alatt egymást figyelték, de azzal sem volt gond, ha a hosszú műsor alatt kicsit ugrabugráltak, hiszen volt bőven hely (és eszköz) hozzá :) A szülők lelkesen kattogtattak, persze mi is, és élveztük a jobbnál jobb zenéket, amik az egyes bemutatók alatt szóltak.

Leviék csoportja, az ovis fiúk, szintén kitett magáért, aranyosak voltak, ahogy a csaknem 30 gyerek nagyon igyekezett egyszerre csinálni a gyakorlatokat, csak valahogy nem jött össze :D Volt ott bukfenc, fejen állás, kézen állás, híd, és a többi, szokásos alapozó tornagyakorlat. Levi ügyeskedett, minden kajlasága ellenére látszik, hogy rengeteget fejlődött a mozgása a a torna (és úszó-) edzések hatására.

Csongor hősiesen viselte a zajt és a tömeget, sőt, kifejezetten élvezte, teljesen felpörgött a zenéktől, és saját kis bemutatót rögtönzött nekünk :)

2013. május 30-án eljött az évzáróval egybekötött óvodai ballagás napja, amire Leviék már régóta nagyon készültek. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, hiába lógott erőteljesen az eső lába, valahogy mégis megkímélt minket, így a szobányi tornaterem helyett az udvaron tarthatták az ünnepséget, ahol minden gyerek, szülő, nagyszülő és egyéb vendég kényelmesen elfért.

A kötelező jellegű hivatalos igazgatói beszéd után az oviban maradó gyerekek verssel búcsúztatták a nagyokat, akik pedig egy kis néptáncbemutatóval köszöntek el az ovitól.

Aranyosak voltak a gyerekek, volt, aki egész ügyesen ropta, sokak amolyan nyeglén csetlettek-botlottak. Levi inkább az utóbbi kategóriába tartozott, látszott rajta, hogy nagyon izgul :) Közben lopva próbált minket megtalálni a tömegben, jó volt látni, ahogy megörült a nagyszüleinek (mindkét Mama és persze Papó is eljött), Pannának, na és persze Csongornak, aki Apa ölében a földön ücsörögve meglepő türelemmel bírta a ceremóniát.

A tánc után persze jött a ballagós-éneklős-óvodán-végigsétálós rész, aztán bevonultunk a csoportszobába, ahol egy kis tortázás következett, no meg némi könnyes búcsú az óvó nénik részéről.

Fura érzés volt ott állni. Eltelt három év, Levi nagyon sokat nőtt, fejlődött, tanult és változott ezalatt az idő alatt, és az, hogy most ilyen remek kis fickó lett belőle, részben az óvónőknek és dajka néniknek köszönhető. A sok-sok játékba ágyazott fejlesztés, aztán később a célzott foglalkozások (a nagy kedvenc a számolás és a verstanulás volt), a rengeteg mindenféle program, családi délutánok, színházlátogatások, kirándulás, fagyizás mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy Levente élményekkel gazdagon és kellemes emlékeket őrizve töltse el ezt a három évet, és ez végül is minden esetleges kellemetlenséget elhalványít.

Idén az időjárás nem igazán kedvezett a gyereknapi rendezvényeknek... Apa már előző nap szorgosan böngészte a különböző előrejelzéseket, így tudtuk, hogy reggel még talán érdemes lelátogatni a dunaparti gyereknapi "vurstliba", mert csak valamikor a délelőtt közepére jósoltak esőt. Így aztán az elsők között érkeztünk a rendezvényre 9 előtt pár perccel, sok árus még komótosan pakolgatta a portékáját.

Egyből a hatalmas ugrálóvár felé vettük az irányt, és óriási szerencsénkre egyetlen kisgyerek ugrált még csak odabent, így Csongort is odaengedtem, hogy kipróbálja a műfajt. Nagyon meglepődtünk, mert Csongor tétovázás nélkül ringatta magát az ugrálóváron, bemászott a belsejébe, sőt, majdnem teljesen egyedül mászott fel a csúszda részre, pedig jó magas volt és nagyon meredek. Levivel együtt nagyokat csúszdázott és ugrált, legalább húsz percen keresztül még zavartalan volt a móka, aztán egyre több kisgyerek vette birtokba az ugrálóvárat, így jobbnak láttuk, ha Csongor befejezi a mókát.

A nagy ugrálás után felfedeztük a helyi Jószolgálati Otthon által az esélyegyenlőség jegyében szervezett játékterephez, ahol sok-sok népi és ügyességi játék várta a gyerekeket, volt még trambulin, a piciknek minicsúszda, a nagyobbaknak pedig kreatívkodós részleg. Kellemes másfél-két órát töltöttünk ott a srácokkal, mindannyian nagyon jól éreztük magunkat. Levi kipróbált szinte mindent, nagyon ügyi volt. Csongort a horgászós játék teljesen lebilincselte, aztán felfedezte a célbadobós labdákat, azokat kergette jobbra-balra, focizott, csúszdázott is, és általában véve nagyon jól érezte magát.

A végén az eső előtt még arra is jutott idő, hogy Levi dodzsemezzen egyet Apával a vurstliban, nagyon élvezték szerintem mind a ketten.

Itthon is igyekeztünk a gyerekek kedvében járni, nagyokat játszottunk, Levi kérésére sütit sütöttünk, el is röpült a nap. A rossz idő ellenére nagyon jó kis nap kerekedett belőle, jó volt látni, mennyire önfeledten örültek a srácok a közösen eltöltött időnek.

Május utolsó hetében "kóstolgatós napok" voltak a bölcsiben, ahova Csongor járni fog (már ha minden jól megy), vagyis délelőttönként be lehetett menni ismerkedni a hellyel, a gondozónőkkel, játékokkal. Úgy adódott hogy két délelőttöt is ott tudtunk tölteni.

Az első alkalommal esős délelőttünk volt, így a csoportszobákban tudtunk bekapcsolódni a bölcsis életbe. Ennek igazándiból örültem, mert így jobban meg lehetett ítélni, melyik gondozónő szimpatikus, és melyik kevésbé. Csongornak beletelt egy kis időbe, mire fel tudott oldódni, jó negyed órán keresztül el sem mozdult a lábam mellől, aztán felfedeztünk egy hatalmas kosarat telis-tele labdával, és láss csodát: Csongor máris nyeregben érezte magát: kiszedte az összeset, gurigatta, közben figyelte a "nagy" bölcsiseket játék közben. A gyurmázás annyira magával ragadta, hogy ő is beállt, és vagy fél órán keresztül gyúrtuk, vágtuk, lapítottuk :)

Másnap szép idő volt, így aztán az udvaron kapcsolódtunk be a játékba. Volt ott rengeteg homokozójáték, kismotor, fűnyíró, no meg labda, szóval Csongor igen jól érezte magát.

Ezt az is bizonyítja, hogy azóta is akárhányszor elmegyünk a bölcsi mellett, mindig lelkesen mutogat arra, be akarna menni játszani :)

Örülök, hogy kihasználtuk a lehetőséget. A bölcsődevezető felajánlotta, hogy megjelölhetjük azt a gondozónőt, akihez szeretnénk, hogy bekerüljön a gyerekünk felvétele esetén, a csoportok beosztásakor ezt az igényt igyekeznek szem előtt tartani. Nekem/nekünk két gondozónő is nagyon szimpatikus volt, mindkettejük nevét megadtam a bölcsődevezetőnek. Kérdésemre, hogy van-e esélyünk a bölcsődei felvételre, bíztató választ kaptam. Mindenesetre mást nem tudunk tenni, mint reménykedve várni az értesítő levelet.

Május 22-én Levi részt vett élete első úszóversenyén. A dunaújvárosi uszodában három egyesületnél is lehetőség van úszni taníttatni a gyerekeket: az úszóknál, a búvárúszóknál és a vízilabdásoknál. Idén úgy döntött a három egyesület, hogy össznépi városi úszóbajnokságot szerveznek, ahol a picik és a picit nagyobbak összemérhetik erejüket, ki-ki a saját korosztályában. Levi gyorsúszásban indult, és bár már szépen úszik, nem merte bevállalni a mély vizet, így a 90 cm-es medencében versenyzett.

Bár ezt csak közvetlenül a verseny előtt merte bevallani, azért mi láttuk rajta, hogy nagyon izgul :) Végül borzasztó ügyesen versenyzett, második lett a futamában, pedig a rajtnál picit el is bambult. Nagyon büszkék vagyunk rá!!!

Nagyon jó kezdeményezés volt ez a verseny, megoldották, hogy minden gyerek nagyon jól érezze magát, függetlenül attól, hányadikként is végzett. Így kell megszerettetni egy sportágat a gyerekekkel. Akik pedig dobogósak lettek, azokkal (jogosan) madarat lehetett fogatni :)

Amióta bejött a jó idő, értsd a mostani monszunidő előtti tavaszi nyarat, egyre több időt töltünk Csongorral a jó levegőn, és ami számára sokkal izgalmasabb --- babakocsi nélkül, saját lábon. A házunk melletti kis parkban, akárhol a városban, a Duna-parton, vagy épp Mamánál a kertben.

Mondanom sem kell, hogy a fiatalúr roppantul élvezi a dolgot: jön-megy, sertepertél, nagy komolysággal lesi a hangyákat és egyéb rovarokat, boldogan sikongat a földön totyogó galambok láttán. Lelkesen figyelgeti a Mama kerítésénél állva a szomszéd tyúkjait, roppant büszkeséggel szedi össze a tavalyi mandulát a fűből, segít Mamának a locsolásban, szóval általában véve roppant tevékeny :)

Imád focizni, rohanva kergeti a labdát. A motorral felemás viszonyban vannak: alapjában véve érdeklődik, rángatja, rá-ráül, aztán valahogy mégsem akar vele nekiindulni. De nem aggódok, fogunk mi még utána rohangálni épp eleget :)